NAGYHALÁSZI NEMESFÉMGYŰJTŐK

A helyi általános iskola tanítványai idén is szorgalmasan szállítják haza az érmeket





Ismét vannak országos döntőseink sakkban

Az idén 2018. 02. 10-én rendezték Kisvárdán a Megyei Diákolimpia Egyéni Sakk Döntőjét.  A rendezvényen több mint 150 gyerek képviseltette magát amatőr illetve értékszámos kategóriában.

A verseny 5 fordulós svájci rendszerben történő 2x20 perces játékidővel zajlottak. A játszmák igen erős küzdelmeket hoztak, amelyen a mi tanulóink jól állták a sarat. A nap végén nem maradtak el a sikerek, hiszen, 3 versenyzőnk lett megyei bajnok, és ők képviselik iskolánkat az Országos Diákolimpia Egyéni Sakk Döntőjébe Miskolcon.

A továbbjutóink: Demeter Dorina, Szabó Luca, Kormány Gábor
További érmeseink: Fekete Csenge 3. hely, Pinke Maja 2. hely, Nagy Dorina 3. hely, Kormány Kristóf 2. hely, Tóth Ferenc 3. hely



Itt meg kell említenem, hogy két olyan versenyző is továbbjutott az Országos Döntőbe, akik ezelőtt iskolánk tanulói voltak. Most a középiskolájukat képviselték. A két versenyző Orosz Eszter és Kormány Szabolcs voltak.

Itt nem ért véget a remek sorozat, hiszen nem sokára következet a csapat döntő. Iskolánk 4 csapattal képviseltette magát a Megyei Csapat Döntőn Nyíregyházán 2018.03.10-én. Kicsit nehézkesen álltak össze csapataink, hiszen a járványos időszakban sok gyerek lebetegedett, így az alsós lányok és egy felsős fiú csapatom otthon maradt. A mezőny erőssége tekintetében csak a felsős lányokat vártam befutónak, ami be is igazolódott. Ők 100%-os teljesítménnyel továbbjutottak Szombathelyre az Országos Csapat Döntőbe. A felsős 2. lány csapatunk 3. helyet szerezte meg, ezzel is segítve az 1-es csapatunkat.
Továbbjutóink: Demeter Dorina, Szabó Luca, Nagy Dorina, Bor Boglárka
A 2. csapat tagjai még Szabó Maja és Pinke Maja voltak.

Sok sikert mindenkinek az Országos Döntőkben! 
                                                                                                                                                                                                                  

Felkészítő tanárok: Kormány László, Gunyecz Zoltán

Éremeső a VI. Országos Baptista Sakk Kupán

Az idén 2018. 03. 10-én rendeztük meg a VI. Országos Baptista Sakk Kupát, amelyen 14 iskola 175 versenyzője képviseltette magát.

A verseny játszmái 5 korcsoportban, 7 fordulós, svájci rendszerben történő 2x15 perces játékidővel zajlottak. Ezen kívül még a felnőttek is megmérettették magukat 7 versenyzővel. A fordulók igen erős küzdelmeket hoztak, amelyen a fiúk és lányok együtt versenyeztek, de külön kerültek díjazásra.

Az iskolánk tanulói jól állták a sarat, és a nap végén nem maradtak el a sikerek. Minden korosztályban sikerült a dobogó valamelyik fokára felállnunk, valahol azonban minden helyezést kibéreltük. Összességében nagyon színvonalas és igen erős mezőnyben sikerült a nap végére a koronát megszerezni, hiszen a Baptista iskolák közötti versenyben mi lettünk az elsők ezzel a fődíjat is megszerezve, ami 250.000 forint. Ezen felül említést kell, hogy tegyek arról, hogy a verseny előtti héten sakk edzőtáborban vettek részt iskolánk tanulói, amely nagyban hozzájárult a sikerekhez. Az edzőtábort Velencéről érkező Molnár Béla és Taskovics István Nemzetközi mesterek vezették.



Helyezettjeink: 2. korcsoport lány: 3. hely Veres Petra
                                                fiú:   1. hely Hajnal Milán Csaba
                                                         2. hely Kelemen Bálint 
                         3. korcsoport fiú:    1. hely Borbély Tibor Bence
                                                         2. hely Kelemen Ákos
                                                         3. hely Fabók Norbert
                         4. korcsoport lány:  1. hely Szabó Luca
                                                          2. hely Nagy Dorina
                                                          3. hely Pinke Maja Lilla
                                                 fiú:   2. hely Kormány Kristóf
                                                          3. hely Kormány Gábor


Gratulálunk minden versenyzőnknek! 
 Felkészítő tanárok: Kormány László, Dr. Gunyecz Zoltán

KORMÁNY LÁSZLÓ