A NAGYHALÁSZI SE: BOZSIK-PROGRAM

 

"Az U11 és U13 heti két edzéssel készül a rendszeres megmérettetésekre a Bozsik-programban - tudtuk meg Kormány Lászlótól, aki az általános iskola sakkcsapatát is edzi a kis labdarúgók mellett. - E program keretei belül tornákon veszünk részt, ezeken Kótaj, Ibrány, Kemecse, Sényő, Buj és Halász indul. A tornákon nem díjazzák a győzteseket, a játék a lényeg, persze Ibrány ellen mindig kőkemény harcok folynak. Ellenben minden csapatból a legjobbakat díjazzák, az U11-ből így emelkedett ki Tóth Dániel és ifj. Kropkó András, az U13-ból Kató Máté és Tóth Ferenc. Roppant fontos szerepe van a TAO-programnak is, amely az U7-től az U21-es korosztályokig támogatja a csapatokat."

Nagyhalászban az U7-es és az U9-es csapatokat Kropkó András edzi, vele készült interjúnkat ITT olvashatja!


TOVÁBBI CIKKEK

Január ötödikén kezdte a felkészülést a megye I-ben a kiesés elől menekülő Nagyhalászi SE, új edzővel, Opre Mihállyal a fedélzeten. A neves mester azonnal megragadta a munka végét, és 16 játékost igazolt.

Tovább a nagyhalasz.hu cikkéhez!

Új elnöke lett a Nagyhalász SÉ-nek: az utánpótlásban már évek óta sikerrel dolgozó, városunkban nagy ismertségnek örvendő Kropkó András személyében.

Kép az új elnökről itt!

KAPCSOLAT

A honlapot készítette: Bacskai János (www.nagyhalasz.hu)

NAGYHALÁSZI SPORTEGYESÜLET