Portrétár:
Horváth Pál

Negyvenegy év után nyugdíjba vonult Horváth Pál tanár úr

"Szeretném én is egyszer átélni azt, amit most Horváth Pál igazgató úr, tanár úr, aki most visszanéz az iskolában eltöltött 41 tanítási évre, az elballagtatott osztályira, visszagondol volt kollégáira. A csengo neki is a ballagást, a búcsút jelenti az iskolától. Tölts egészségben, unokáid, családod szeretetében nyugdíjas éveidet. Palikám, visszavárunk!"

Ezekkel a szavakkal búcsúztatta Petró László igazgató Horváth Pál biológia-földrajz szakos tanárt a ballagási ünnepségen. Nemigen akad nagyhalászi lakos, akinek be kellene mutatni Horváth tanár urat, hisz 41 évet tanított Halászban. Itt pedagógus a felesége, itt vált azzá két lánya, s ki tudja, talán unokái is, akik közül éppen most várja a család a harmadikat.

- Amikor ide jöttem, 1965-ben Nagyhalászba, Hornyik Károly igazgató úr és helyettese, Hegedüs Mihály bácsi színvonalas iskolát teremtettek. Mint fiatalember láttam, ha nem veszem fel ezt a fordulatszámot, elmaradok. A kemény munkát választottam. Akkor elsosorban a mozgalmi munka, az úttöro szervezet volt az, ahol az ember jobban kiemelkedhetett. Szakköröket kaptam, közlekedési, honvédelmi szakkört, neveztük akkor lövészszakkörnek is. Járási, megyei versenyeket nyertünk, sot a közlekedési szakkör esetében két gyereket és két csapatot el is juttattam Zánkára, illetve Csillebércre.

A tanár úr akkoriban még notlen volt, így az idot a munkának szentelhette. Látván ezt az akkori nagyközségi közös tanács elnöke 1980-ban felkérte a másik iskola, az
úgynevezett sárga iskola vezetésére. Az akkor új létesítmény volt, ott muködött az igazgatóság.

Tíz évig igazgattam, 1990-ben, a váltás után nevelo lettem. Megválasztottak a Közalkalmazotti Tanács tagjává, majd a Pro Ráció alapítvány kuratóriumának tagjává, ezeket egészen nyugdíjazásomig csináltam, sot még most is, mert a Fitt város keretében készülünk Nyíregyházára tíz településsel vetélkedünk futballban, kerékpározásban, bikagolásban, tekézésben, és például a közlekedési részért vagyok felelos.

Horváth Pál sikeres pedagógus-pályát mondhat magáénak. Az évek alatt sok száz
helybeli fiatal nevelésében, útnak indításában Horváth Pál tanár úr több, mint négy évtizedig tanította a felnövekvo nemzedékeket, s ma büszke lehet mindazokra, akik tisztességes, dolgos emberekké váltak, függetlenül attól, hogy foiskolát, egyetemet végeztek, vagy éppen itt maradtak Nagyhalászban, s tisztességes kétkezi munkájukkal teremtik meg maguk és a családjuk számára a megélhetést.

Ezért kijár neki, hogy ha végigmegy az utcán, megsüvegeljék.

NH - BJ