Katt a képre a nagyításhoz!

CKÖ-közmeghallgatás


ajánló:

A "nagy" közmeghallgatás...

 

2007. 12. 18.

Kisebbségi közmeghallgatás

 

Három nappal a "nagy" közmeghallgatás után a Cigány Kisebbségi Önkormányzat is megtartotta sajátját, s nem csak a színhely (a művelődési ház), de a gyér érdeklődés is közös volt.

 

Elsőként Tóth István elnök úr köszöntötte az egybegyűlteket, majd beszámolt a 2007-ben elvégzett és a jövőre tervezett munkákról. Külön kiemelte a CKÖ ügyfélközpontjának őszi "megoldatlan helyzetét", a képviselők rendszeres továbbképzését, a kulturális és sportrendezvényeken való részvételt, a szokásos szeptemberi tanszertámogatást és a decemberi 300 Mikulás-csomag kiosztását.

 

Katt a képre a nagyításhoz!

Sajnos a Kultúra Nova Mikulás-napi ünnepségét ezúttal nem tudták támogatni, míg tavaly még 20 ezer forint jutott a beteg és hátrányos helyzetű gyermekek számára a CKÖ-kasszából. Ezután beszámolt a CKÖ anyagi helyzetéről, s megtudhattuk, hogy a 650 ezer forint állami támogatáshoz a helyi "nagy" önkormányzat ugyanennyit tesz hozzá.

 

"A már hagyományos programokat szeretnénk végrehajtani 2008-ban is. Sajnos nem kaptunk annyi támogatást, mint amit reméltünk, így idén sem jutott mindenre, amit elterveztünk. Nagy örömünkre szolgál viszont, hogy a Tiszarádi út szinte már európai színvonalú lett, rendezettek az udvarok, sokan virágosítanak is, ráadásul minden ház komfortos" - tette hozzá Tóth István.

 

Azért előkerültek a hiányosságok is: a Pusztatemplom és a Malom utak állapota, a járda hiánya (ezzel kapcsolatban felvetették a jelen lévő jegyző úrnak, dr. Karmanóczki Andrásnak, hogy kérje meg nevükben a képviselő-testületet, hogy adjanak a járdához alapanyagot s egyetlen KHT-s kőművest, s mindenki a maga portája előtt lebetonozza a járdát), a Rákóczi út végének sárossága s a cigányokat általában jellemző lakásproblémák.

 

Az elnökhelyettes, Tóth Ferenc beszámolt arról is, hogy több tanfolyamot próbáltak megszervezni ebben az évben: 23 fő szociális gondozónak tanulhat (a pályázat sikeressége esetén), de általános iskola 7-8. felzárkóztató és nehézgépkezelői tanfolyam is indult a közelmúltban.

 

A közmeghallgatás legvégén szóba került az önkormányzati karácsonyi csomag elmaradása: ez a város nehéz anyagi helyzetéből ered, s bár mindenki nagyon sajnálja, de megérti, hogy az erre fordítandó összeggel az iskolások ingyenes könyvcsomagjait támogatták.

- Bacskai János -