Területi versenyt nyert Dajka Vivien

Három megyében nem találni párját a sakkozók közül Dajka Viviennek (a képen balra), de a szintén a nagyhalászi iskolába járó Végh Dorottya csak egy ponttal maradt el a győztestől a tokaji egyéni versenyen.





„Már a verseny előtt egy héttel nagyon izgultam, de elfelejtettem, hogy melyik nap rendezik, így jól indult a napom… Egyébként Tokajban rendezték a hétfordulós versenyt. A fordulók között lehetőség volt futballmérkőzés, boxmeccs és földharc nézésre is. A 3. fordulót egy Dávid nevű fiúval játszottam, aki 2-3 éve minden versenyen megvert eddig, most azonban bástyahátránnyal is legyőztem őt (lejárt a versenyideje). Nagyon örültem neki, hogy végre én nyertem. Négy és fél pontot szedtem össze összesen, és alig vártam az eredményhirdetést. Kupa helyett egy nagy vázát kaptak a győztesek, de sajnos csak a fiú korcsoport kapott ilyen szép díjat. Összetörték a szívem! Hazafelé azért kiosztották az emlékbögréket a résztvevőknek, így mindenki szép emlékekkel tért haza” – emlékezett vissza a nem mindennapi területi egyéni versenyre Dajka Vivien.

„Idén is részt vettünk a tavaly is megrendezésre került tokaji sakkversenyen – mondta osztálytársnője, a civilben szintén a Csuha Antal Általános Iskola 8.a osztályát erősítő Végh Dorottya, aki csak egy fél ponttal gyűjtött kevesebbet Viviennél, és így a negyedik helyen végzett. – Mint minden versenyt, a mostanit is lelkesen, mégis kicsit izgulva vártuk. Színvonalas volt és jól megszervezett. A mérkőzések között izgalmas programokat láthattunk. Habár ez az utolsó évünk itt, mint gimnazisták is szívesen veszünk részt a jövő évi mérkőzésen.”

„Sok ilyen gyerek kellene, mint ők – sóhajtott nagyot edzőjük, Hegedűs János. – Ha mindegyik gyerek ilyen lenne, nyugdíjba sem mennék! Ők mindig is gyerekek tudtak maradni; de tisztelettudóak, fogékonyak, hálásak, megbízhatóak, lelkiismeretesek, nagyon jó versenyző típusok. Mindemellett igen szerények tudnak maradni, ami ritkaság manapság.”


Hegedűs János, Orosz Emese, Dajka Vivien és Végh Dorottya a tavalyelőtti Városnapon.



 Az igen sikeres országos döntőben, Szombathelyen
2012.02.17., Bacskai János