HALÁSZI CSAPAT A NEMZETKÖZI KATASZTRÓFAVÉDELMI TÁBORBAN

Első alkalommal vehetett részt 10 gyerek Nagyhalászból augusztus elején a Nemzetközi katasztrófavédelmi gyermektáborban Hódmezővásárhely mellett, a Kishomoki Kiképző-és Raktárbázison.


KATT A KÉPRE A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ!


Minden évben más-más országban rendezik meg azt a vándortábort, amelynek résztvevőit az országok önkéntes polgári védelmi szervezetei delegálják. Az idei tábor a Csongrád Megyei Katasztrófa Védelmi Igazgatóóság és a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Egyesület közös szervezésében valósult meg Kishomokon.

Magyarországról egy bajai, egy kiskunmajsai és - örömünkre- egy nagyhalászi csapat képviseltette magát. Hazánkon kívül Romániából (testvérvárosunkból, Sarmaságról) , Szerbiából és Horvátországból érkeztek többnyire magyar anyanyelvű diákok.
A nagyhalászi csapatot a rövid felkészülési idő ellenére Lisovszki Róbert,a Nagyhalászi Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnokalelkesen és ügyesen szervezte, és elkísérte Orosz Károly polgármester is, aki a tűzoltó egyesület elnöke. Külön köszönettel tartozunk Lukács Zoltán önkéntes tűzoltónak, aki szakmai ismeretekkel felkészítette a gyerekcsapatot. Testvértelepülésünk, Sarmaság invitálására csatlakozhattunk a programhoz, és velük együtt érkeztünk meg az ötnapos rendezvényhelyszínére.

A hétfői nap az ismerkedésé volt, a mieink különösen sokat beszélgettek, barátkoztak a sarmaságiakkal. Kedden viszont már elkezdődtek a katasztrófavédelemmel kapcsolatos sorversenyek.A gyerekek vidáman kezdtek neki az alapvető tűzoltó szerelési és elsősegélynyújtó feladatoknak, és megtanulhatták a félautomata defibrillátor használatát. Rendkívüli ügyességgel egy régi, kézzel hajtott fecskendővel és egy puttonyfecskendővel is célba lőtt a csapat, amit nagyon élveztek.

A hét során a szervezők jóvoltábóleljutottunk Ópusztaszerre, ahol nemcsak a Feszty-körképet tekinthettük meg, hanem játékos feladatokon keresztül a skanzent is. Szeged gyönyörű belvárosával pedig egy várostörténeti vetélkedő keretein belül ismerkedhettek meg a gyerekek, amit a halászi fiú csapat meg is nyert. Ezután ellátogattunk a Szegedi Vadasparkba is. A táborban minden este érdekes programokkal vártak , külön büszkeséggel töltött el bennünket, hogy a tábori „Ki mit tud?” vetélkedőt is Nagyhalász nyerte meg néptánc bemutatóval.

A nagyhalászi gyerekcsapat tagjai: Fekete Judit, Szigili Vivien, Nagy Dorina, Nagy Fanni,
Imre Erzsébet, Pinke Martin, Gálik Sándor, Szabó Gergő, Kelemen Gergő és Papp Márk

Kísérők: Szabóné Berecz Judit, Orosz Károly Zsolt, Lisovszki Róbert, Szabó Zoltán,
Pokareczki Norbert és Lukács Zoltán

Fotók és szöveg:
Szabóné Berecz Judit

 


Az idősek köszöntése

A művelődési házban