nagyhalasz.hu



JÓL HALADNAK AZ ALAPOZÁSSAL


Elkezdte a felkészülést a tavaszi hadjáratra a nagyhalászi futballcsapat, sok új (és régi-új) arccal a keretben.

„Elkezdtük a felkészüléseket január derekán, azóta heti három edzést tartunk, és hétvégén edzőmérkőzéseket vívunk – nyilatkozta a nagyhalasz.hu-nak a csapat edzője, Kató István. – Az első edzőmérkőzést egymást között vívtuk, azután megvertük Vasmegyert 6–1-re, majd 3–1-re, a kettő között pedig kikaptunk az NB III-as Tiszakanyártól 4–2-re. Távozott a kerettől Orbán Attila, aki külföldre ment dolgozni, a tiszatelekesi Csombók Csaba Újdombrádon folytatja, Éles Csaba pedig Kemecsén. Érkezett viszont Szakolyról Túróczi Csaba, aki a középpálya és a védelem bal oldalán vethető be, egy régi ismerős, a középső védő Szobonya Péter, valamint a jobb oldali középpályás Gégény Zoltán. Nagykállóból leigazoltuk a gólerős csatárt, a Halászban korábban bizonyító Kurucz Tamást, aki jelenleg Budapesten tanul, de egy korábbi halászi edző mai csapatánál rendszeresen edzéslehetőséghez jut majd, valamit Tóth Zoltánt, aki igazi bal oldali mindenes. Nyírteleken játszott korábban Balázs Krisztián, a fiatal csatár, Tiszateleken a jobb oldali védő, az ibrányi nevelés Tilki Mihály, velük zárul a biztos érkezők sora. Voltak próbajátékosok, de őket aligha igazoljuk le, hiszen már így is kialakult a 19 fős keret. Vincze László lábadozik, de egy-két edzésen már részt vett, és egyelőre az U19-eseknél, az ifiknél véd majd a Nyírsulitól leigazolt kapus, Papp János. Vele hosszú távon számolunk, már csak azért is, mert Vatai Pál már csak a tavasszal véd, azután visszavonul, Mudri Attila pedig szintén abbahagyja, ő már edzéseken sem tud részt venni a bajnokság hátralévő részében.”

Szintén kevés tréningen jelent meg Kelemen Róbert, és nagy volt az ijedelem a szurkolók körében, hiszen a közönségkedvenc öreg harcos, ha felköti a sportnadrágját, bizony még mindig aranyat ér Nagyhalásznak, fontos góljaival, önfeláldozó védőmunkájával.

„Maradok, ezt a fél évet még mindenképpen lejátszom Halászban. Valószínű, hogy a szezon végén visszavonulok” – mondta kérdésünkre a csapatkapitány, Kelemen Róbert.

A csapat szombaton Újdombráddal mérkőzött meg, és nyert is 6–3-ra (Kelemen is betalált), majd vasárnap, szintén 10 órától Kéket verte 3–1-re úgy, hogy több alapember is pihent. Február 16-án, szombaton, a nyíregyházi műfüvön ismét Kanyárral csap össze a csapat, a tervek szerint délelőtt 10 órakor. Ezt követően egy hét múlva következik a bajnoki főpróba Gávavencsellő ellen.

Megkérdeztük a csapat egyik legrutinosabb játékosát is, a halászi nevelésű védekező középpályást, Kiss Istvánt, hogyan értékeli az őszi idényt, és hogyan zajlik számára az alapozás.

„Összességében, a lehetőségekhez képest elégedett vagyok az eddigi formánkkal. Az alapozás a nyáron is jól sikerült, nagyon jól ment a csapatnak az első öt mérkőzésen. Később azonban kijött az edzéslátogatottság miatt probléma (néha öten-hatan tréningeztünk), nem lehetett összehangolni a csapatrészeket egymással. Mindezek ellenére tisztességgel helytálltunk. Én magam egy jó átlagot hoztam, gólt nem rúgtam. Január 12-én kezdtünk most a felkészülést, megmérkőztünk az ifikkel, ahol alaposan kicserélődtek a játékosok, de nagyon ügyesek. Fontos, hogy a nagycsapat támadójátéka erősödjön, ősszel ezzel volt a legtöbb gond. A bennmaradás? Reális esélyt látok erre!”

Az U19-es csapatnál hatalmas átrendeződések történtek, erről később számolunk be.

                                             

BACSKAI JÁNOS