BUDAPESTRE UTAZTAK A RAJZSZAKKÖRÖSÖK |
2009.11.17- én abban a szerencsés helyzetben volt részünk, hogy 46 rajzszakkörös diákkal Budapestre utazhattunk és megtekinthettük a Ludwig Múzeum által szervezett Csörgő Attila kiállítást. |
Kedd reggel 7 órakor izgatott várakozással foglaltuk el helyünket a buszon és indultunk hazánk fővárosába. Az utazás már a kezdetektől jó hangulatban telt, szinte észre sem lehetett venni, hogy már 11 óra van, és a Múzeumnál vagyunk. Itt megtekintettük a Nemzeti Színház homlokzatát, az azt körülvevő parkot, illetve a dunai panorámát. Fél óra sétálás után a Múzeum regisztrációs pultjához fáradtunk, ahol már vártak ránk a múzeumi kísérők. Három csoportban ismerkedhettünk meg a Múzeummal. A mi csoportunk először a különböző fény- árnyékhatásokkal és a végtelenített képekkel ismerkedett meg. Majd átmentünk egy másik szintre, ahol a Möbius-tér fogalmát fedezhettük fel és betekintést nyertünk Csörgő Attila igazi munkáiba, mely a tér és a sík geometriai kapcsolatára, összefüggéseire hívja fel a figyelmet, az úgynevezett hámozás módszerével szemléltetve. Végül mi magunk is kipróbálhattuk tehetségünket, és saját kezünkkel készíthettünk olyan „labdacsokat”, mely a hámozás módszerén keresztül valósul meg. Fél kettő után indultunk haza. Az utazás egy az iskola által nyert pályázat révén valósult meg. A pályázat magában foglalta az ingyenes buszjáratot az iskola és a múzeum között, továbbá egy 2 órás játékos, interaktív múzeumi foglalkozást. Úgy gondolom, mindenki jól érezte magát, és hálásak lehetünk, hogy részesei lehettünk egy ilyen programnak. |
| 2009.12.01., Kulcsár Zsanett. |
