PANCSUKÁLÁS, CKÖ-SEGÍTSÉGGEL |
Nagyhalász Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata az idén augusztus elején kirándulás helyett strandolt az általános iskola 7-8 .osztályos tanulóival, illetve középiskolai továbbtanulókkal. |
A strandolás helyszíne: Kisvárdai Várfürdő. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, ugyanis a reggeli borús, esős lehangolt időjárás egyszerre csak vidámmá tette a nebulókat a hirtelen ragyogó napsütéssé vált időjárás. Nem beszélve arról, hogy a gyerekek többsége a Sóstói Gyógyfürdőn kívül nem strandoltak még sehol, a gyerekek kisebb része pedig még sehol nem járt strandolni, tehát a Kisvárdai Várfürdő új és felejthetetlen volt mindnyájuk számára. Nagyon tetszett a gyerekeknek a medence szélén lévő folyamatos vízsodrás és a minden órában bekapcsolt néhány percnyi vízlökés. Utólag is köszönjük szépen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Közgyűlés elnökének és a közgyűlés tagjainak a nagylelkű támogatását, ugyanis minden évben elvisszük a gyerekeket kirándulni, és a szűk anyagi költségvetésünkre tekintettel nagyon nagy segítséget jelentett számunkra az általuk nyújtott anyagi támogatás. Túl nagy esemény nem volt (de nagy élmény igen) azon kívül, hogy a gyerekek reggeltől szinte zárásig pancsukáltak a szép napos időben, amelyről küldök egy kis ízelítőt a strandon készült fotókból. Tóth Ferenc, CKÖ-helyettes |
| 2009.09.22., Fotó: Tóth Ferenc. BJ. |
