SZÉPSZÁMÚ LÁTOGATÓ A KULTÚRHÁZ ÉJJEL-NAPPAL CÍMŰ RENDEZVÉNYEN |
Nem kis fába vágták fejszéjüket a nagyhalászi Petőfi Sándor Művelődési Ház dolgozói, hiszen monstre programot szerveztek. Kezdődött mindez (szeptember 19-én, szombaton) a kismesterségek bemutatójával, amelynek során a vesszőfonás, a szalmafonás, a gyöngyfűzés, a csipkeverés és a selyemfestés csínjával és bínjával ismerkedhettek meg a látogatók, majd Németh Bálint és partnere latin táncbemutatója következett, akik már az utánuk következő modern táncosokkal közösen is táncra perdültek. Árendás Miklós tanítványanak nem volt tét nélküli ez az előadás, hiszen a művészeti iskolának a minősítés megszerzése volt a tét. Az ebéd után Szabó Judit és növendékei mutatták be tudásukat némi Musical-éneklés ürügyén, a művésueti iskola fúvósai pedig talán életük legjobb formáját hozták. Elővételben közel száz jegy kelt el az ezt követő Furcsa pár c. előadásra. Ezzel, a budapesti Főnix Színházi Műhely által bemutatott darabbal zárult a nap, amelynek nem lehetett panasza a látogatottságra. Katt a képre a galéria eléréséhez!
|
| 2009.09.21., Bacskai János. Fotó: Móré Lászlóné. |
