MÁRTON-NAPI VIGASSÁGOK |
A Kultúra Nova Kulturális Egyesület két rendezvénnyel elevenítette fel ezt az őszi végi népszokást: előbb Berecz András ének-és mesemondót látták vendégül a művelődési házban, majd pénteken Márton-napi vigasságot szerveztek a sárga iskolában alkotókuckóval, libatotóval, jelmezes felvonulással. |
Régi tervünket sikerült megvalósítanunk, amikor november 11-én hosszas egyeztetés után Berecz András ének-és mesemondót láttuk vendégül a művelődési házban. Bár a TV-ben már többször láthattuk, de az élő előadás varázsát nem pótolhatja semmi. Ebben valószínűleg egyetértenek velem a közel teltházas előadás nézői is. Szánalmas próbálkozás lenne bármit is idézni több mint egy órás műsorából, meséiből, énekeiből. Ámulatba ejtett mindannyiunkat ízes magyar beszédével, Erdélyben gyűjtött meséinek különleges humorával. Ezen az estén az jutott eszembe, hogy valószínűleg a stand up comedy is magyar találmány: az erdélyi góbék mesemondásának silány utánzata. Természetesen remekül szórakoztuk, vendégünknek néha meg kellett várnia, amíg elül a nevetés, hogy folytathassa műsorát. Az előadás után alkalom nyílt néhány szót váltani Berecz Andrással, majd dedikálta is műveit. Sajnálhatja, aki nem jött el, jól esett szívből nevetni a nem mindig vidám hétköznapok sodrában. Pénteken Márton-napi vigasságot szerveztünk a sárga iskolában alkotókuckóval, libatotóval, jelmezes felvonulással. Szép számmal jöttek el gyerekek szüleik kíséretében, sokan állandó résztvevők hasonló rendezvényeinken. A megjelenteket az egyesület hagyományos ősz végi itala a mentatea, sütőtök, sütemény várta. Meghívott vendégünk, Laci atya beszélt Márton püspök legendájáról, akinek személyéhez ez a népszokás kapcsolódik. A délután zárásaként a gyerekek maguk készítette lámpással vonultak végig az Arany János utcán. |
| 2009.11.15., szöveg: Ujhelyiné Magyari Zsuzsanna, fotók: Nagy Erika. |
