AKI MAGA A HELYTÖRTÉNELEM

Aligha akad olyan nagyhalászi lakos, akinek be kellene mutatnom Bozsó Istvánt: a középkorúak a zsákgyárból ismerik, az idősebbek néprajzi tárgyaik megvásárlójaként, a fiatalabbak különféle kiállítások alkalmával találkozhattak nevével.

„Negyven éve kezdtem el gyűjtögetni, Budapesten, ahol egy-két étteremben szekérkereket és hasonló régi dolgokat tettek ki a falra – avatta be a nagyhalasz.hu olvasót a szenvedély kialakulásnak körülményeibe Bozsó István. – Ez megmozgatta a fantáziámat, és amikor hazajöttem Halászba, elkezdtem gyűjteni. Mivel maximalista vagyok, mindenféle tárgyból nagyon sok darabbal rendelkezem.”

A Csuha-Kállay Kúriát is riportalanyunk rendezte be, aki elárulta: eleinte ő járt a tárgyak után, de mára már annyira ismert lett a környéken, hogy felkínálják az emberek megvételre régiségeiket számára. Ám ne gondoljuk, hogy mindenkit a tudományos érdeklődés vezet.

„Tulajdonképpen egyetlen darabot sem kaptam ingyen, saját pénzemet fektettem be gyűjteményeimbe. Hétvégenként pluszmunkát vállaltam (egyébként a zsákgyárban dolgoztam), mert másként nem jutott volna hobbimra pénz. Próbáltam azért dolgozni, hogy az utókor számára fennmaradjanak a településsel kapcsolatos dolgok.”

A várostól meg is kapta ez irányú, elismerésre és irigylésre méltó munkásságáért a Pro Urbe-díjat. Talán leghíresebb kiállításának témája az a technikai eszköz volt, amelynek mára leáldozott virágkora, de nem is olyan régen még minden család féltett kincsként őrizte: a rádió.

„A rádiókiállítást más helyekre is kérték, de csak Tiszarádra vittem el, oda is tízszer kellett autóval fordulni. A Kúriába annak idején egy 40 személyes busszal szállították el a gyűjteményt – adott betekintést a szakember egy kiállítás-szervező dolgos hétköznapjaiba. – A Falumúzeum kér néha tőlem kölcsön tárgyakat időszakos kiállításaikra, és Tiszadada is válogat gyűjteményemből az övéire. A rádiókiállítás nagyon népszerű volt, még Miskolcról is jöttek, hogy megnézzék. A technikai kiállítások egyébként is jobban vonzzák a közönséget. A fegyverkiállítás (kattintson ide a megnyitó galériájának eléréséhez) szintén igen látogatott, pedig ott még sok más dolgot is bemutathattam volna e témához kapcsolódóan. Például egy harckocsit is tudtam volna szerezni, ám ezt balesetveszélyesnek ítéltem.”

Bozsó István kiváló forrásokkal rendelkezik, csak éppen nem anyagiakkal: egy második világháborús, vállról indítható rakétakilövő listára például 80 ezer forint. A kiállítási helyek korlátozott volta azonban az ő számára is nehézséget okoz.

„Nem tudom, mi lesz gyűjteményeimmel a kúria felújítása után, kicsi már ott a hely, sőt, egy helyiséggel eleve kevesebbel kell számolnunk, azzal, ahol a szép tárgyak voltak kiállítva. Úgy gondolom, a városnak szüksége lenne egy néprajzi és helytörténeti múzeumra. Az országban több rádiókiállítást is láttam, de halászi egyértelműen az élmezőnyben foglal helyet. Egy olyan teremre lenne szükségem, ahol a 200-260 rádió méltó helyet kapna. Több olyan rádiókészülékkel is dicsekedhetem, amelyekből Magyarországon csak egyetlen darab található: az enyém. Az egyik például 1959 és 1963 között a szovjet nagykövetségen üzemelt, és távirányítóval működött!”

A hely szellemének megfelelően a helyi történelem legavatottabb ismerője egy komplett mezőgazdasági gyűjteménnyel is rendelkezik. Az „alapanyagból” sajnos több darabot is el kellett adnia, hiszen otthon már nem fér a tárgyakról, de még a szomszédoknál is az ő „cuccai” vannak. Ám nem csak ebben a témában tudna napok alatt kiállítást rendezni.

„Megvettem Gulyás Ferenc kovácsműhelyét, Kas András borbélyműhelyét, és van egy kerékgyártó műhelyem is, amelyet több helyről szereztem be. Nagy Tamás asztalosműhelyét az örökösök felajánlották a település számára, ráadásul teljesen ingyen. A legnagyobb a kovácsműhely, ez egy teljes készlet, az egykori műhely összes darabja megtalálható benne.”

Nem kevés helyet foglalnak el az összegyűjtött tárgyak: a jelenleg éppen a zsákgyárba a kúriából átvitt kályhák összerakásával foglalatoskodó amatőr történésztől megtudtuk, hogy csak „apró cucc”-ból akad nála odahaza ötven almásládányi. Természetesen megfelelő háttér nélkül ezt a tevékenységet sem lehetne ilyen magas szinten űzni.

„A család elfogadja a hobbimat, sőt, a fiam, aki gépészmérnök, ha ideje engedi, besegít nekem. Eleinte természetesen kicsit problémáztak a gyűjtőszenvedély miatt, de később megbarátkoztak vele…”

Bozsó Istvánnak egyébként nincs kedvenc szakterülete, hiszen mindent összegyűjtött, amit a környéken fellelt. Nem csak néprajzi tárgyakat vagy fegyvereket, igyekezett mindent elmenteni az utókor számára, hadd lássák, hogyan éltek a régebbi korokban az emberek.

„Egyébként is: ha nem csak egyfajta dolgot állítok ki, az jobban felkelti az emberek figyelmét – osztotta meg velünk tapasztalatait. – A gyerekek is jobban élvezik, ha mindent látnak a kicsitől a nagyig, például a lámpakiállításon, vagy említhetném a tiszadadai tárlatot, amely a világítás történetét dolgozta fel a villámlástól napjainkig. Azt a kiállítást egyébként én nyitottam meg, és jelentősen hozzájárultam a tárlat anyagához. Úgyhogy ezt akár itt is meg tudnám csinálni, Nagyhalászban. Csakhogy helyszűkében vagyunk… Hiába rendezünk be egy kiállítást, ha két hét múlva le kell bontani!”

Pedig érdemes ilyesmivel foglalkozni: a Hadtörténeti Gyűjtemény roppant népszerű volt, akadt olyan nap, hogy százan is kijöttek megnézni Nyíregyházáról! További tervekből természetesen nincs hiány.

„Szeretnék egy iskolatörténeti kiállítást is rendezni, ezt akár a helyi iskolában is el lehetne helyezni. A Falumúzeum ráadásul megígérte, hogy szívesen ad hozzá kölcsön tárgyakat. Jó lenne élni ezzel a lehetőséggel. Egyébként nagyon sok „ferencjóskás” dolgot is összegyűjtöttem már, ezeket is kölcsönkérte a Falumúzeum, úgyhogy nagyon jó velük a kapcsolatom. Egyszóval sok mindent lehetne még tenni itt Nagyhalászban, csak sajnos a városban nincs akkora érdeklődés ez iránt, mint máshol.”

„A mostani kúria kétszeresére lenne szükségem, ha mindent ki szeretnék állítani, amivel rendelkezem, mindenestől. Nem tudom még, mi lesz a kúria sorsa a jövőben, de ha nem jutok kiállítási lehetőséghez, sajnos el kell adogassam gyűjteményem darabjait. Mi mást kezdjek vele…”

Szomorú ez hallani, ráadásul cseppet sem vagyok meggyőzve arról, hogy ha más, magára valamit is adó várost szeretne gazdagítani Bozsó István fantasztikus gyűjteményeivel, akkor is lennének-e ilyen gondjai?

Írta:Bacskai János, fényképek: Lisovszki Róbert és Bacskai János.