AZ ALSÓSÓSOKHOZ IS BEKUKKANTOTT A VÉN MIKULÁS |
Mint minden évben az idén is beköszöntött a december és eljött a régóta várt Mikulás. Az iskolában már napok óta a várakozás, a készülődés izgalmát lehetett érezni. Az épületet, a termeket az ünnephez illő dekorációk díszítik. |
Az alsó tagozatosokhoz december negyedikén első órában látogatott el a nagyszakállú, amit nem kis aggodalommal vártak a kicsik: Jó voltam? Kapok ajándékot? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatták őket. A másodikosok már hetek óta készültek tanító nénijük – Varga Sándorné, Katonáné Bacskai Éva, Kernács Jánosné - irányításával: szorgalmasan tanulták a verseket, dalokat, hiszen az idén ők kedveskedtek műsorral a Télapónak. Szinte tapintható volt az izgalom a gyermekek között és végre megszólalt a csengő, ami az ünnepség kezdetét jelezte: minden nebuló a tornaterembe indult. Ezután énekszó közepette bevonult a várva-várt piros ruhás vendég. Köszöntötte a gyermekeket, megtudtuk, hogy a város határában állította le hintóját onnan sétált hozzánk, meghallgatta a zenés, verses műsort a három második osztály tanulóinak előadásában. Megköszönte a kedves fogadtatást, elmondta, hogy nagyon sok jó gyerek tanul ebben az iskolában és kiosztotta az ajándékokat. Nagyon meglepődtünk, mert egyik csomaghoz sem járt virgács: a Télapó nemcsak bölcs, hanem nagyon jószívű is. Megígérte, hogy jövőre is eljön és a több mint háromszáz gyermek énekétől kísérve elindult felkeresni a ráváró sok-sok kisembert…. „Ó milyen jó, milyen jó, itt járt a jó Télapó!” |
| 2009.12.02., fotó: Kulcsár Anett, szöveg: Ujhelyiné Magyari Zsuzsanna. |
