Kiemelten aranyosak

Oláhné Szilágyi Mária, a művelődési ház munkatársa,  önkormányzati képviselő.

A hét végén szombaton került megrendezésre Nádudvaron a Vass Lajos Népzenei Középdöntő, melyen a Nagyhalász-Homoktanya „Aprófalva” Hagyományőrző Egyesület is részt vett. Az eltelt időszakban szerzett eredményeiknek köszönhetően jogosultak lettek ezen a nívós rendezvényen való részvételre.

Már a megjelenés magával hozta, hogy aki itt szerepelhet, arany fokozatot kap. Közel 40 csapat, és egyéni fellépő várt a megmérettetésre, akik közül 8-an juthattak tovább. A továbbjutóknak kiemelt arany fokozatú oklevél a jutalma, és a novemberben Budapesten megrendezésre kerülő döntőbe jutás!  

A szerény létszámú szurkoló tábort és az Aprófalvát is hatalmas öröm érte az eredményhirdetéskor, amikor a vezetőt színpadra szólították, és bemondták, hogy kiemelt arany fokozatot kaptak!!

Hurrá, irány Budapest novemberben, ahol 90 csapat és egyéni fellépő - köztük 25 a Kárpát-medencében élő magyar kórus vagy versenyző - - tudása kerül megmérettetésre.

Gratulálunk, további szép eredményeket kívánunk számukra!

2010.04.29.