Kevés kellett volna a pontszerzéshez

 

Egyetlen góllal kapott ki a felnőttcsapat Nyírbátorban, néggyel az ifi.

 

Az ifjúsági találkozón jól kezdtek a halásziak, bár az hazaiak szervezettsége már az első félidőben szembeötlő volt. Sajnos sok vendégjátékos csak kereste a helyét a csapatban, a pályán, bár a védelem legalább pontosan működött. Egy távoli lövés viszont kipattant kapusunkról, és a bátoriak támadója hamarabb eszmélt a mieinknél, és megszerezte a vezetést.

A mérkőzés alatt folyamatosan a Nyírbátor irányított, beszorította a halásziakat kapujuk elé, de a többnyire jól működö hátvédsor és néhány kapusbravúr megmentette a vendégeket a súlyosabb vereségtől. Egészen a 63. percig tartották magukat a halásziak, esélyük is volt az egyenlítésre, de a kontrák elakadtak rendre, a középpálya pedig átjáróházként funkcionált, és ennek meg is lett az eredménye. A nyírbátoriak teljesen megérdemelten tartották otthon a három pontot.

Nagyhalász: Kmetz - Vadas-Nagy, Szentesi, Balogh, Kemény - Laska, Boda J., Horváth R., Nagy R. - Boda D., Nagy Zs.

Jó: Kmetz T., Balogh Á.

Nézzük a felnőtteket!

Az első félidőben több gólszerzési lehetőségünk volt, de sajnos ezek kimaradtak, egy halászi felhőfejes például a lécen csattant. A hazaiak főleg a védekezéssel foglalkoztak ekkor. A második félidőre feljavult a Bátor, és egy előre látható szituáció után megszerezték a vezetést is: a felállt sorfal fölött Erdei átívelte a labdát, amelyet Pálvölgyi a hálóba passzolt. Ezt követően kinyíltak a halásziak, átmentek támadásba az egyenlítés érdekében, és így a hazaiak veszélyes kontrákat vezethettek, de nem bírtak a kiválóan védő Szobonya Gáborral.

Nyírbátor–Nagyhalász 1–0 (0–0)
Nyírbátor, 250 néző, v.: Sinka.

Nyírbátor: Tóth Sz. – Pálfi, Czerula, Kovács Á., Kurucz Z. (Szarka I.), Pálvölgyi, Tóth T. (Csoba D.), Tóth B., Bíró Zs., Erdei Z. (Kléninger), Kerekes. Edző: Lőrincz Sándor.

Nagyhalász: Szobonya G. 6.5 – Balogh N. 5.5, Kelemen R. 5, Szobonya P. 5, Kiss G. 5 - Csombók Z. 5.5, Földi 5 (Bagoly Z.), Farkas A. 5, Gráf 4.5 (Vincze L.), Szabó S. 5, Nagy G. 5.5. Edző: Németh Károly.

A második félidőben kihagyott számos helyzet miatt látszólag nehezen tartotta otthon a három pontot a Bátor.

Gól: Pálvölgyi. Ifi: 4–0.

Lőrincz Sándor: – Az első félidőt nagy taktikai csata jellemezte, közepes színvonallal, a másodikban sikerült az ellenfél védelmi hibáját kihasználva vezetést szerezni, ami után nagy helyzeteket hagytunk ki. Összességében megérdemelten nyertünk a jól felkészített Nagyhalásszal szemben. Gratulálok a fiúknak teljesítményéhez.

Németh Károly: – A második félidőben nagy kockázatot vállaltunk az egyenlítés érdekében, amihez csak nagyon kicsi hiányzott.

 

Ajánlott cikkek:

Csillagos ötös Gáva ellen

Kezdésnek döntetlen Ajakon

Előrelépést vár az új ifiedző

Tavaszra a dobogó a cél

Elkészült a sorsolás a 2010/2011-es idényre

 

 

 

2010.08.26., Pokareczki Norbert