AZ NBI-ES SZINTŰ SZURKOLÁS IS KEVÉS VOLT |
Több mint száz nagyhalászi kísérte el a csapatot Mándokra az ősz utolsó bajnokijára, és a többtucatnyi taggal rendelkező B-közép, a Bulldogok frenetikus hangulatot teremtettek. A hazai drukkerek sem maradtak el tőlük, a mérkőzésen viszont nem volt szerencsénk, hiszen kikaptunk 1-0-ra. |
Ahogyan azt a képgalériákon önök is láthatják, nem mindennapi körülmények között fogadta a megye I első helyezettjét a Mándok. A kisvárdai barátok által megsegített halászi Bulldogok síppal, dobbal, nádi hegedűvel és rengeteg pirotechnikai eszközzel készültek, és olyan hangulatot teremtettek, amilyenről egy átlagos NBI-es mérkőzésen már nem is álmodnak... Mi sem álmodhattunk volna jobb kezdésről, hiszen Balogh Norbert egyedül vezethette a labdát a mándoki kapu(s)ra, ám elhamarkodottan és gyengén ellőtte a labdát. Asztalos Krisztián nem sokkal ezután már gólt is lőtt, apró szépséghibaként előtte kézzel ért a labdához. Sokkal jobban kezdtük a mérkőzést, a hazaiak csak az első negyedóra után jöttek ki a szorításból. Ezek után kissé esett a színvonal, és esett egy hazai kapufa is. A második játékrészt ismét mi domináltuk: előbb Kóder, majd Csombók Csaba, később Kelemen Róbert került nagy helyzetbe, de a hazaiak portása mindent védett, vagy a halásziak lőttek igen gyatrán. Asztalos mindezek betetőzéseképpen még egy kapufát is lőtt, majd jött a feketeleves. A 85. percben ugyanis a végig kiválóan játszó Szobonya Péter jól megérdemelt sárga lapot kapott, mert buktatta a nagy helyzetben lévő emberét, nem sokkal később pedig eldőlt a mérkőzés. A jobbhátvéd Farkas Attila ugyanis éppen egy mándoki játékost talált fejen felszabadító rúgásával, a beadást a csereként beállt Lakatos igencsak elnézte, Fiumei Viktorról pedig elszakadt embere, Szabó, aki a 11 méterről, kissé jobbról a hosszú felső sarokba lőtt. Kiváló játékvezetés mellett győzött a futball örök igazsága: nem érdemel három pontot az a csapat, amely öt helyzetből egyszer sem képes gólt szerezni. Kár volt ezért, hiszen a csapat kiválóan harcolt, megszolgálta a frenetikus szurkolást, és a Mándok egy csöppet sem volt jobb a "mieinknél". Ezzel a vereséggel együtt is kiváló őszt zártunk, hiszen vezetjük a bajnokságot. Madalina György és legényei megtették a magukét, most azokon a sor, akik olyan helyzetben vannak, hogy anyagilag tudják támogatni a csapatot...
Mándok–Nagyhalász 1–0 (0–0) Mándok, 700 néző, v.: Takács J. Mándok: Lippa – Karasz A., Cap, Szeles, Matyi, Orosz Cs., Kalu (Cipf), Szabó T., Baksa, Török I., Rab (Dalos). Edző: Kocsis János. Nagyhalász: Szobonya G. 0 – Farkas A. 5, Szobonya P. 6-2=4, Babják 5.5, Fiumei 5 - Csombók Z. 4.5, Asztalos 6, Földi 6, Kóder 4 (Lakatos L. 0), Balogh N. 4 (Bodzás 0) - Kelemen R. 5. Edző: Madalina György. Gól: Szabó T. Ifi: 1–0. Kocsis János: – Vérbeli rangadó volt sok nézővel, jó hangulattal. A második félidőben úgy érzem, többet tettünk a győzelemért és egy bombagóllal megszereztünk a három pontot. Korábbi cikkeink: Őszi bajnok a Nagyhalász |
| 2009.11.22., szöveg és fotók: Bacskai János. |
